
Az Európai Utazási biztosítónak és az Union Biztosítónak köszönhetően már akár a határ átlépése előtt pár perccel is, sorban állás nélkül, kényelmesen megkötheti utasbiztosítását mobiltelefonján keresztül. Ezzel az új szerződési lehetőséggel mindössze néhány kattintással biztosítottá válhat.
Utasbiztosítás mindhárom mobilszolgáltatónál
Az Union Biztosító mellé két telefonszolgáltató, a T-mobile, és a Vodafone társult, míg az Európai Utazási Biztosító partnere a Telenor lett. Ennek köszönhetően az újonnan bevezetett biztosításkötési forma már mind a három magyarországi mobilszolgáltatónál elérhető – derült ki a MTI közleményéből.
A T-Mobile szolgáltatónál kötött utasbiztosítás egészségügyi, jogvédelmi és utazással kapcsolatos segítségnyújtásra és annak biztosítására, valamint a poggyászra és baleset esetére terjed ki. A Vodafone esetében is hasonló a szolgáltatások köre, és az egyéni utasbiztosítás díja mindegyik szolgáltatónál már 490 forintos napidíjtól elérhető.
Az együttműködéskor a biztosítók és a kiszolgálók abban is megállapodtak, hogy utazási biztosítás megkötésével kapcsolatban csak a saját szolgáltatót lehet keresni, így a Vodafone és a T-mobile ügyfelei az Union Biztosítónál, míg a Telenorhoz tartozó ügyfelek az EUB-nál köthetnek utasbiztosítás termékeket. A Telenornál köthető utasbiztosítás esetében is – hasonlóan a másik két szolgáltatóhoz- az extrém sportokat űzők számára is kiváló választás lehet a mobilon kötött utasbiztosítás.
Az utasbiztosítás szolgáltatásra igényt tartó ügyfelek az alapadataik elküldésével sms-ben vásárolhatják meg akár csak a sajátrészre (egyéni csomag), akár az egész család részére (családi csomag) utasbiztosítás szolgáltatásukat. Ezt követően egy visszaigazolás érkezik a szolgáltatótól a biztosítás teljesüléséről, illetve a szükséges információkról (kötvényszám, segélyhívószám).
Utasbiztosítás díja
A biztosítás díját a szolgáltató számlázza ki az ügyfélnek a telefonszámlával együtt, így azt az előfizetőnek nem az utasbiztosítás megkötésekor kell megfizetni. Az utasbiztosítás bárki számára megköthető belföldről, akár az utazás előtt már harminc nappal, de elintézhető külföldről is, a határátlépést követő két órás intervallumban.
A magyarországi utasbiztosítás termékekből származó bevétel körülbelül tíz milliárd forint, a statisztikákból kiderült, hogy ennek csaknem 25 százaléka, egy, kizárólag utazási biztosításokkal foglalkozó cégnek, az Európai Utazási Biztosítónak köszönhető. A biztosító marketing vezetője elmondta, hogy ezzel a mobilszolgáltatással mintegy tíz millió forintos növekedésre számítanak.