Utasbiztosítás — 2018. május 03.
Motoros szán túra? Már erre is köthet utasbiztosítást!

Hazánk szebbnél-szebb tájakkal várja a turistákat, mégis sokan vannak, akik határainkon túl szeretnék tölteni a pihenésre szánt időt. Ami azonban a távolságon túl alapvető különbségnek számít, az nem más, mint a sportbalesetekkel kapcsolatos ellátás költségei. Míg Magyarországon a hagyományos egészségügyi ellátás keretein belül jogosultak vagyunk a segítségre, addig külföldön biztosítás hiányában akár több százezer forintos kiadással is járhat már egy kisebb ambuláns beavatkozás is. Korántsem mindegy tehát, hogy kötünk-e utasbiztosítást, és főleg, milyen szolgáltatásokra kiterjedően.

Minden korábbinál korrektebb utasbiztosítási árak

Ha sportolásról van szó, akkor sokan kifejezetten síelés céljából hagyják el az országot. Mivel a sportban benne rejlik a sérülés kockázata, ezért nagyon fontos, hogy csak utasbiztosítással csatoljuk fel léceinket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy átlagosan már napi 760 forintos összeggel köthető megfelelő biztosítás, mely egyébként többféle szolgáltatást is nyújt, mint a tavaly ugyanilyen összeggel választott típus. A biztosítók tehát igyekeznek ügyfeleik érdekeit szem előtt tartani, és minden korábbinál korrektebb árakkal rendelkezésre állni.

Körültekintő tájékozódás, online biztosításkötés

Ma már nem csak arra van lehetőségünk, hogy az indulás előtt kössünk biztosítást, hanem akár az úti célhoz megérkezve is megtehetjük ezt. Az online biztosításkötés egyre nagyobb népszerűségnek örvend, így a statisztikák szerint a síbiztosítások 39 százalékát közvetlenül az indulás előtti napon, 19 százalékát pedig már az elutazás napján kötötték. Ez utóbbi esetben mindenképpen érdemes szem előtt tartani azt, hogy ha már a biztosításkötés napján síelni szeretnénk, és nagy szerencsétlenségünkre balesetet szenvednénk, akkor bizonyítanunk kell, hogy ez már a biztosítás online megkötése után történt. Vannak olyan biztosítók is, amelyek esetében fontos szempont, hogy a szerződéskötéskor még itthon tartózkodjanak az ügyfelek. A körültekintő tájékozódás tehát nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az utasbiztosítással kapcsolatban a kint tartózkodás idején minden rendben legyen.

A havas tájak természetesen nem csak síelésre vagy showboardozásra kínálnak lehetőséget, hanem sokan választják a motoros szán kínálta élményeket is. Fontos, hogy biztosításkötéskor tájékozódjunk arról, hogy kiterjed-e a biztosítás a motoros szánnal esetlegesen történő balesetekre. Ez a hazai biztosítóknál még nem magától értetődő, annak ellenére sem, hogy egyes biztosítók már kifejezetten beleépítették biztosítási csomagjukba ezt az opciót is.

Sok a felelőtlen turista

Hiába a ma már szinte bárki számára elérhető biztosítási díjak, mégis sokan vannak, akik utasbiztosítás nélkül indulnak útnak. Még a tengerparti nyaralás során is számos veszélyes szituáció alakulhat ki, s pláne így van ez akkor, ha téli sportok kerülnek szóba síelés alkalmával. A legnépszerűbb úti célnak számító Ausztriában, Franciaországban és Olaszországban komoly költségekkel járhatna egy szükségessé váló beavatkozás, valamint az esetleges hazaszállítás.  A hegyekben nem csak a gyors segítség a nélkülözhetetlen, hanem a gyakran ezzel együtt járó hegyi mentés, vagy akár a helikopteres közreműködés. Az ördög nem alszik, ezért mindenképpen ajánlott az utasbiztosítás megkötése, méghozzá a választani kívánt sportterületre kiterjedően.

Biztonságban a csomagok is

Az elmúlt időszakban sokat hallani a poggyászlopásokról, ám az anyagi kár ellensúlyozásáért ezúttal is saját magunk tehetünk a legtöbbet. Ugyan a repülővel történő utazás esetében a becsekkolástól egészen a megérkezésig a légitársaság felel a csomagokért, de mégis akkor tudhatjuk a legnagyobb biztonságban magunkat, ha olyan utasbiztosítást kötünk, amely minden tekintetben védi a poggyászt is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az utasok ezt igen fontos szempontnak tartják akkor, ha a megfelelő utasbiztosítás kiválasztása a cél.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az utasbiztosítás ajánlattól függően terjed ki az olyan készülékekre, mint például a kamera vagy a DSLR gép. Ezek gyakran több százezres, milliós tételt is képezhetnek, ezért célszerű külön érdeklődni arról a biztosítónál, hogy ezek beletartoznak-e a biztosítási védelem körébe. Hasonlóképpen figyelmet érdemel a sífelszerelés, a búvárkodáshoz vagy a kerékpártúrához alkalmas eszközök védelme is. Mivel ezeket a rendszerint drága eszközöket a biztosítók kizárják a hagyományos poggyászbiztosítás köréből, vagy kártérítési limitet határoznak meg, ezért mindenképpen javasolt tájékozódni előre arról, hogy milyen lehetőségeket kínálnak ezek védelmére, akár plusz díjak árán is.

Kapcsolódó hírek

Hír megosztása

About Author

netbiztosito

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


1 × 9 =