A Metlife Biztosító Zrt. elérhetőségei:
Az egyelőre sokak számára még ismeretlenül csengő, ugyanakkor a világ számos országában már elismertté vált Metlife biztosító Magyarországon (is) terjeszkedni kíván a biztosítási piacon.
Nézzük meg kik is Ők!
Egy kis Metlife történelem…
A társaság több mint 140 éves múltra tekint vissza, az amerikai New York városban mindössze 6 fővel alakult meg 1868-ban. A könnyűnek semmiképpen nem nevezhető viszonyok között a társaság igyekezett létét fenntartani, azonban az 1870-es években Amerikában kezdődött gazdasági depresszió a Metlife biztosítóra is kihatott. Amikor 1879-ben a társaság elérte a mélypontját, az akkori Metlife elnök, Joseph F. Knapp másféle utat jelölt ki a cég számára. Figyelme elsősorban Anglia felé irányult, ahol az iparban dolgozó munkások körében a különféle biztosítások rendkívüli népszerűségnek örvendtek. Vállalatának sikeressége érdekében az elnök számos angol biztosítási ügynököt hívott meg saját cégéhez, majd rövid idő alatt megismerte az akkor sikeres angol módszereket. A siker nem maradt el, az új alapokra helyezett, és elsősorban az ipart megcélzó biztosítások Amerikában is szinte azonnal népszerűek lettek. Az amerikai családok életében hamarosan a Metlife ügynökök is fontos emberek lettek. A cég számára a kezdetekben is rendkívül fontos volt az ügyfelekkel való kapcsolattartás, ennek érdekében előfordult, hogy heti rendszerességgel kerestél fel ügyfeleiket telefonon a hogylétükről érdeklődve. A siker görbéje folyamatosan felfelé ívelő tendenciát mutatott, ugyanis 1909-re Észak-Amerikában az életbiztosítási üzletágban a Metlife a legnagyobb biztosítóvá nőtte ki magát.
Metlife az emberi egészségért
Az 1909 év döntő fontosságú a Metlife életében. Nem csak sikereinek fényében tündökölt, hanem a társaság alelnöknek Haley Fiske-nek köszönhetően meghirdette szociális programját is. Az első, legfontosabb lépés volt, hogy egy iparban dolgozó szociális munkást szerződtettek a Metlife biztosítóhoz. Lee Frankel ennek köszönhetően úgy képzelte el a biztosítást, amely segítségével javítani lehet a hátrányos helyzetű embereken. Ennek érdekében alakult meg a Metlife Szociális Osztálya. Frankel munkájának központjában a tuberkulózis megelőzése állt, amely akkoriban a halálozások számának 20 százalékát tette ki. Ennek érdekében, a közoktatás fontosságára alapozva juttatta el a leginkább veszélyeztetett szegények számára a Metlife első egészségügyi kiadványát. Ezzel kezdődött az az erőteljes közegészségügyi kampány, és a különféle súlyos betegségek gyógyításának kifejlesztésében való közreműködés, amelyet a Metlife a mai napig folytat.
Metlife 2013
A Metlife biztosító jövőképe, hogy a világ egyik vezető cége legyen az életbiztosítások és a munkavállalói juttatások tekintetében. Tapasztalatának és sokrétűségének köszönhetően a különböző életszakaszokban a különféle igényeknek megfelelően képes megfelelő biztosítási védelemmel ellátni ügyfeleit. Sikerük alapjának a kezdetek óta a társadalmi felelősségvállalást, az erős és céltudatos cégvezetést, a megbízható befektetéseket, és a folyamatos innováció mellett az ügyfélorientált termékek kialakítását tekintik.
Metlife termékek – Lakossági ügyfelek részére
Metlife életbiztosítások
A Metlife biztosító számos, lakossági ügyfelek számára kialakított termékei különféle kategóriákba sorolhatóak. Az első nagyobb kategória az életbiztosítások tartoznak. A Metlife biztosító életbiztosítási termékpalettájára jellemző, hogy akár kockázati életbiztosítás, akár egy életbiztosítással egybekötött befektetés az, amire szükségünk van, valószínűleg megtaláljuk közötte azt, ami igényeinknek és anyagi lehetőségeinknek is megfelel.
Az alábbi táblázatban a Metlife életbiztosítási termékeinek felsorolása látható, természetesen a teljesség igénye nélküli leírással, hiszen mindegyik termékre a saját szerződési feltételek nyújtanak teljes körű tájékozódási lehetőséget:
Metlife balesetbiztosítások és egészségbiztosítási termékek:
„Egy csipet megelőzés többet ér, mint száz mázsa gyógyítás”
– idézet David B. Agus amerikai orvostól. A megelőzés fogalma időről időre változik, bővül. Napjainkra a megelőzés anyagi megfontoltságot is jelenthet, hiszen egy-egy komolyabb betegség, baleset után a család számára a tragédia mellé az anyagi megterhelés, a jelentős orvosi kiadások is társulhatnak. Megfontolt döntés lehet egy, a Metlife biztosító ügyfélorientált egészség- és balesetbiztosítási termékei közül egyet magunk mögött tudni. A lenti felsorolás csak érintőlegesen említi meg a különféle termékek sajátosságait, teljes körű tájékoztatást az adott termék szerződési feltételei adnak:
Metlife – kiegészítő biztosítások
A Metlife a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ügyfelei elvásásainak magas szinten képes legyen megfelelni. Az egyik rendkívül fontos számukra az, hogy a termékeik a különféle élethelyzetekben is magas szinten képesek legyenek az ügyfelek igényeit kielégíteni. Ennek érdekében sokrétű és sokféle kiegészítő biztosításokat kínálnak a fő termékeik mellé, amelyek egytől-egyig kiválóan tükrözik a Metlife szemlélet azon pontját, hogy számukra az ügyfél a legfontosabb. A lenti felsorolásban a kiegészítő biztosítások felsorolása, illetve néhány jellemzője ezt pár perc után Önnek is bebizonyítja:
Metlife – nyugdíj megtakarítások
A nyugdíj fogalma napjainkra egyre inkább átrajzolódni látszik. A nyugdíj jellengű megtakarítások fontosságát rendkívül jól tükrözi egy Kiyosaki – idézet, amely a maga egyszerűségében néhány sorban megmutatja miért is fontos az öngondoskodás, a jövő anyagi biztonságának megteremtése:
A legtöbb ember a szegénységre készít tervet. Ezért állítják oly sokan, hogy: “Ha nyugdíjba megyek, kevesebb lesz a jövedelmem.” Ezzel azt mondják: “Az a tervem, hogy egész életemben keményen fogok dolgozni, azután pedig majd szegényebb leszek, amikor nyugdíjba megyek.”
A Metlife segítségével azonban ennek nem kell így történnie. A sokszor biztosítási védelemmel ötvözött nyugdíj jellegű megtakarításai lehetőséget adnak arra, hogy a megszokott életszínvonal a nyugdíjba vonulás esetén ne csökkenjen. Felsorolásunk nem teljes részletességgel mutatja be a Metlife különféle lakossági felhasználású nyugdíjbiztosításait, azokról bővebb tájékoztatás szükséges a termékek teljes megismeréséhez.