CASCO — 2015. április 16.
Casco biztosítás: olcsó, mégis kevesen választják

Az autósok nagy része ugyan tisztában van azzal, hogy a casco jóval szélesebb körű lehetőségeket biztosít, mint a kötelező biztosítás, ám még az egyre csökkenő átlagdíjak ellenére is csupán minden ötödik gépjármű-tulajdonos rendelkezik vele. A tavalyi statisztikák rámutattak arra, hogy 2014-ben jóval több gépjármű lelt gazdára, mint a korábbi években, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a casco is egyre olcsóbbá válik, 2014-ben például 77 ezer forint körül alakultak az árak, de mégsem mondható gyakorinak a casco iránti érdeklődés. Az autósok szeretnék minél olcsóbban megúszni a biztosítást, és ebbe úgy tűnik, még a fokozottabb védelem előnyének ellenére sem fér bele a casco jelentette költség.

A KSH adatai alapján 3,8 millió gépjármű van forgalomban, de mindössze 812 ezer casco szerződés van nyilvántartva a Mabisz-nál. A 2014-es év egyébként autóértékesítés szempontjából rendkívül jó időszaknak számított, hiszen az előző évhez képest 67 ezernél is több autót adtak el, ez összességében húsz százalékkal haladta meg a 2013-as eladott gépjárművek számát. Hasonlóképpen jó évet zárt a használtautó piac is, ugyanis a Datahouse felmérése szerint közel félmillió autót adtak el, vagyis 10 százalékkal többet, mint a megelőző, 2013-as évben.

Az autópiac fellendülése természetesen rányomta bélyegét a cascoval kapcsolatos statisztikákra is. A Mabisz információi szerint a szerződések darabszáma 800 439-ről 812 000-re bővült, és a díjbevételek mértéke is növekedést mutatott. Ennek ellenére azonban az átlagdíjak nem emelkedtek jelentősen. A Genertel vezérigazgatója, Csikós Dániel arról számolt be, hogy ma már havi 5-6 ezer forintért is található casco a piaci kínálatban.

A Genertel területen végzett telefonos megkérdezései alapján egyértelműen elmondható, hogy az autósok mintegy kilencven százaléka elsősorban ár alapján hozza meg biztosítással kapcsolatos döntéseit. A válaszadók 30 százaléka a legolcsóbb cascot választja, több mint fele (59 százalék) pedig fontosnak tartja, hogy annál a biztosítónál kössön szerződést, ahol kedvezményt kaphat az árból. Meglepő módon csupán a válaszadók 12 százaléka gondolja úgy, hogy érdemes a biztosítótársaság ismertsége alapján választani.

Természetesen nem mindegy, hogy milyen típusú casco biztosítás mellett tesszük le voksunkat. A válaszadók közel 80 százaléka a teljes körű cascot tartja a legjobb választásnak, 12 százalék tartja elegendőnek a kizárólag töréskárra elégséges cascot, 10 százalék pedig csak a lopásból eredő károkra köti meg a biztosítást. Összességében azt is elmondható a Genertel felmérése alapján, hogy 40 százalék gyakorlatilag bármilyen korú autóra megkötné a cascot, 33 százalék szerint 5-8 éves gépjármű esetében van erre szükség, 19 százalék pedig csak új autó esetében tartja ezt fontosnak.

A megkérdezett autósok kicsit több mint fele, egészen pontosan 56 százaléka választ kiegészítő biztosítást a casco mellé. Mint ilyen, a legnépszerűbbnek bizonyul az assistance, mely biztosítás a gépjármű önhiba, műszaki, vagy balesetből eredő meghibásodása, üzemzavara esetén nyújt segítséget. E 22 százalékkal ellenben 15 százalék választja az avulás mentességre , 12 százalék az eltűnt poggyászra, 6 százalék pedig a kölcsön gépjárműre vonatkozó szolgáltatást.

A szakember azt is hangsúlyozta, hogy a kiegészítő biztosításokkal együtt a casco teljes körű védelmet nyújt az autósok számára mindazokra az esetleges lehetőségekre, melyek előfordulhatnak a mindennapokban.

Kapcsolódó hírek

Hír megosztása

About Author

netbiztosito

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 − = 1