Kötelező biztosítást kell fizetni a veszélyes anyagokat  kezelő cégeknek

Kötelező biztosítás bevezetésének oka

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár elmondta, hogy 2012-től a veszélyes anyagokat kezelő cégeknek, tevékenységükre vonatkozó kötelező biztosítás kötése is feltétele lesz a környezethasználati engedély kiadásának. Az új biztosítás kialakításának hátterében a kolontári katasztrófa áll.

A kötelező biztosítás megkötését törvény fogja szabályozni, melyben rögzítik majd a biztosítás megkötésére kötelezett cégek körét, az országgyűlés várhatóan ősszel tárgyalja majd az új készülő törvénytervezetet. A törvény várhatóan 1600 veszélyes hulladékot is kezelő céget érint majd.

A környezetvédelmi államtitkár szerint, valószínű, hogy csökkenni fog majd a veszélyes anyagokat kezelő cégek száma, hiszen nem mindegyik cég fogja tudni kifizetni a szükséges kötelező biztosítás összegét. A kolontári katasztrófa esetén az adófizetők pénzéből oldotta meg az állam a helyreállítást, az újonnan bevezetésre kerülő kötelező biztosítás segítségével azonban létrejönne egy alap, amely a kármentesítés költségeit fedezhetné.

Az EU állásfoglalása a kötelező biztosítás tervéről

Az Európai Unió környezetvédelmi biztosa Janez Potocnik elmondta, hogy felül kell vizsgálni a környezetvédelmi irányelvek maradéktalan betartását a tagállamokban. Azt is hozzátette, hogy mindenkinek azon kell dolgoznia az unióban, hogy a kolontárihoz hasonló katasztrófa még egyszer ne fordulhasson elő.

Kapcsolódó hírek

Hír megosztása

About Author

netbiztosito

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 1 = 9