
Lassanként megszokjuk azt a tényt, hogy a fagyos téli időszak után sokasodnak a kátyúk útjainkon. Sokan szembesülünk azzal a ténnyel, hogy egy-egy kátyú miatt autónkban kár keletkezik, a felni megsérül, törik, esetlegesen meghibásodik a lengéscsillapítónk, megsérül a gumiabroncs.
Mit tehetünk ebben az esetben?
Fontos tudnivaló ezzel kapcsolatban, hogy a kátyú okozta károkért elsősorban az adott közút fenntartója tartozik felelősséggel, ez azonban sokszor nehezen igazolható. Talán ebből kifolyólag lett bevált szokás, hogy ha kátyú miatt meghibásodik az autónk, legelső dolog, ami eszünkbe jut a casco biztosításunk, és hívjuk a biztosító társaságot. Sajnos sokan csak ilyenkor szembesülnek azzal a ténnyel, hogy bár van casco biztosításuk, a kár értéke nem éri el a vállalt önrész értékét, így a biztosító nem fizet. Ezért, amikor casco biztosítást kötünk, gondosan nézzük át, megfontoltan döntsünk arról, hogy egy hirtelen bekövetkezett káresemény bekövetkezésekor mekkora önrészt tudunk vállalni.
Mit tegyünk, ha nem tudjuk bizonyítani egyértelműen a közút üzemeltetőjének felelősségét, és a casco terhére szeretnénk rendezni a kárt?
Nehézkes, bonyolult, talán az átlagosnál is az ilyen eset. Mindenképpen értesítsük először a biztosító társaságot a szerződésben meghatározott és előírt módon a káresemény megtörténtéről. Rendkívül lényeges, a pontos, precíz dokumentáció, hiszen nekünk kell bebizonyítani, hogy a káresemény valóban a bejelentett helyen és időben történt. Gondosan ügyeljünk a részletekre! Nélkülözhetetlen, hogy fényképeket készítsünk az eseményről. Célszerű lefotózni magát a kátyút, annak az elhelyezkedését, az autót több oldalról is a pontos elhelyezkedés és helymeghatározás érdekében. Ami könnyebbséget jelenhet, hogy ezt már a legtöbb mobiltelefonnal meg lehet tenni.
A nehézséget valóban az jelenti, hogy sokszor nem éri el az önrész mértékét a kár, ezért ezektől a kellemetlenségektől megkímélhetjük magunkat, ha a casco megválasztásánál is gondosan ügyelünk a részletekre és az önrész vállalható meghatározására!
CASCO biztosítás kalkulátorunk segítségével számolja ki az Önnek legmegfelelőbb CASCO biztosítást. Állítsa be a megfelelő önrészt, a fizetési ütemet. 5perc alatt elkészül az ajánlat, mely autója biztonságát jelenti.