Wáberer György élete

Wáberer GyörgyWáberer György Sátoraljaújhelyen született 1956-ban. Általános iskolai tanulmányai után Sárospatakra járt gimnáziumba, majd a Győri Távközlési Műszaki Főiskolára jelentkezett. Itt kapta meg  üzemmérnöki diplomáját 1978-ban. Nemsokkal ezután rendszerszervező diplomája lett, melynek köszönhetően a Volán Elektronikai cég rendszerszerzvező tevékenységeit végezte. 1986- ban a Volán Tefu vállalat számítástehnikai részlegének irodavezetője lett. 1995- ben hat társával együtt elhatározzák, hogy közösen megvásárolják a Volán Tefu Rt-t. A cég magánosítása után a társaság vezérigazgatójává választották. Igazgatósága alatt az akkor csaknem összeomlás szélén álló cég néhány év alatt kilábalt a csődből. 2006-ra a vállalat forgalmát hatvanszorosára, eredménytermelő képességét majdnem háromszázszorosára, az alkalmazottak számát körülbelül tizenötszörösére  emelte. 2004-ben a Volán Tefu Zrt. átalakut, és  Wáberer’s Holding Logisztikai Rt. néven működött tovább. Így a cégcsoport ezen a néven folytatta tovább munkáját. Terjeszkedései, és eredményes munkája jeléül ebben az évben az “év vállalata” díjjal jutalmazta.

A 2007-ben végzett statisztikák alapján kiderült, hogy a Waberer’s Holding az Európai Unió piacvezető válallatai között szerepel. Az Európai szállítmányozási cégek sorrendjében a 15. helyen áll, ugyanakkor a fuvarozói vállalatok között a 6. helyet foglalja el. Ez köszönhető a modern  vezetési eljárások bevezetésének, a számítástechnikai újításoknak, a terjeszkedéseknek, illetve az összevont irányítási rendszer korszerűsítésének, melyeket Wáberer György mindössze tíz év alatt megvalósított.

Wáberer Györgynek köszönhetően megalapult a Waberer’s Optimum Solution, mely a piaci részleg áruit márkatulajdonságokkal látja el. Szintén neki köszönhető az első magyar dizájn megteremtése a közúti fuvarozás-és szállítmányozás, valamint a logisztikai szolgáltatások területén.

A vezérigazgató indítványozására a Volán Tefu Rt. és a MÁV létrehozza a Budepesti Intermodális Logisztikai Központot (BILK), amely Közép Európa logisztikai centruma lett.

2004-ben az AIG (American International Group) a cég 30 százalékát megvásárolta, ez volt az év legnagyobb külföldi beruházása magyarországi cégcsoportba.
A vállalat azután, hogy csatlakozott az Európai Unióhoz, folytatta terjeszkedését. Leányvállalatokat alapított Romániában, Lengyelországban, Ukrajnában, majd Spanyolországban, és Szlovákiában is.

Wáberer György a biztosítási piacra lép be:

2008-ban megalapította a Wabard Biztosító Zrt.-t, amely a megbízható, kielégítő szolgáltatásaival, valamint a kedvező árajánlataival a magyar biztosítási szektor meghatározó szereplőjévé vált. A biztosítótársaság tevékenységeivel kiérdemelte, hogy 2008 szeptemberétől a Magyar Biztosítók Szövetsége tejles jogú tagja lett.
2012-ben a Wabard biztosító nevét Wáberer Hungária Biztosító Zrt.-re változtatta, ezzel egy időben Wáberer György elmondta, hogy 2 éven belül a Wáberer Biztosítót az első tíz biztosító közt szeretné látni nem-életbiztosítási üzletágban.

Wáberer György kitüntetései:

Wáberer Györgyöt a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnökének választották, ezt a tisztséget jelenleg is ő tölti be.

2004-ben a Magyar Kockázati-és Magántőke Egyesület elismerése jeléül a Részvénytársaságot az Év Vállalata Díjjal jutalmazta.

2005-ben kiemelkedő munkájáért a Magyar Köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével díjazta.

2006-ban Wáberer Györgyöt a “merész újító” különdíjjal tüntették ki.

2007ben “év menedzsere” díjjal tüntette ki a Menedzserek Országos szövetsége.