Metlife: Amerika legnagyobb biztosítója Magyarországon

Hamarosan a köztudatban is olyan ismerősen csenghet a Metlife biztosító neve, mint ahogy mára a biztosítási szektorban is. Tavaly, a biztosítási piacból való 1,5 százalékos részesedése felhívta a szakma képviselőinek figyelmét is.

A Metlife megalakulása

A Metropolitan Life Insurance Company, röviden Metlife biztosító 2012 évben vetette meg a lábát a magyarországi biztosítási piacon, a korábbi, Aviva biztosító felvásárlásával . A több, mint 140 éve működő társaság ( 1868-ban New Yorkban alapították) több, mint 90 millió ügyfelet tudhat magáénak világszerte. Jelen vannak az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Ázsia, Európa és a Közel-Kelet több országában.

Metlife hazánkban

A közép-Európa területét célba vevő társaság nem csak magyar, hanem román és cseh biztosító társaságok felvásárlásával kívánja jelenlegi helyzetét stabilizálni. Természetesen a stabilitás mellett kiemelt üzletpolitikai szempont a növekedés minél magasabb szintű elérése. A vállalat vezérigazgatójának nyilatkozata alapján nem egyértelmű pontosan milyen szándékai és céljai vannak a Metlife biztosítónak, ami azonban biztos, hogy a terjeszkedés útjára kívánnak lépni hazánkban.

Metlife termékek

A Metlife nem csak az életbiztosítások vagy baleset – és betegségbiztosítások tekintetében jár elöl széles körű biztosítási szolgáltatásaival, hanem azok számára is kiváló döntés lehet, akik valamilyen megtakarításon gondolkoznak. Kitűnő nyugdíj- és egyéb jellegű megtakarítási termékeik mellett remek befektetési programjaikat is érdemes megfontolni.  A Metlife szinte mindenki számára megfelelő döntés.  Lakossági termékei mellett a különféle csoportos életbiztosítások, balesetbiztosítások állnak a cégek rendelkezésére ahhoz, hogy ha valamelyik vállalat juttatási csomagjában a biztosítás is helyet kapott, akkor a Metlife legyen a megfelelő választás.  A törlesztésvédelmi program szintén egy, szolgáltató cégeknek kifejlesztett termék, amely mind a szolgáltató cég részére, mind pedig a szolgáltatást igénybe vevő (illetve családja ) részére védelmet nyújthat a nem várt élethelyzetekben. Abban az esetben ugyanis, ha a szolgáltatást igénybe vevő munkanélkülivé válik, balesetet szenved,  baleset következtében maradandó egészségkárosodást (rokkantságról) szenved, elhalálozik, stb. a szolgáltatást nyújtó cég számára biztosítottá válik a bevétele, illetve a szolgáltatást igénybe vevő (illetve családja) pedig mentesül az anyagi megterheléstől. Fontos kritérium, hogy a szolgáltatási igénybe vevő fenti esetekben természetes személy. A Metlife törlesztésvédelmi programja természetesen egy, a fenti esetektől sokkal összetettebb program, azonban mindenképpen segítséget jelenthez váratlan élethelyzetekben.

Metlife Alapítvány

Mindenképpen érdemes szót ejteni arról a rendkívül nemes dologról, amelyet lehet, hogy csak kevesen tudnak, mégpedig, hogy a Metlife Alapítvány kiemelt fontosságúnak tartja az egyik legszörnyűbb betegség, az Alzheimer kór leküzdésére irányuló kutatásokat.

Kapcsolódó hírek

Hír megosztása

About Author

netbiztosito

0 hozzászólás

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


+ 8 = 14

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>