Biztosítási adó bevezetése 2013-tól

Egységes biztosítási adó bevezetését határozta meg a kormány í 2013. január 1-től, amely a költségvetési hiányt hivatott csökkenteni.

Egységes biztosítási adó

Közel 50 milliárd forintos terhet rónak a biztosító társaságokra a jövő évtől kivetett egységes biztosítási adó megfizetéséből adódóan. Az egységes biztosítási adó bevezetésével veszélybe kerülhet azoknak a biztosítóknak a nyeresége, akik nem emelik meg a biztosítási díjakat.  A biztosítási adó bevezetése egységes, ugyanakkor több, jelenleg hatályban lévő adót váltanak ki vele. Nem kell megfizetni így 2013 évtől a pénzügyi szervezetek külön adóját, a tűzvédelmi- és baleseti adó összegét.

 A biztosítási adó mértéke

A kormány által meghatározott adó a vagyonbiztosításokat és a casco biztosításokat érinti. Az adó összegének megállapításakor az adó alapját a fizetendő biztosítási összeg adja. Ennek megfelelően a vagyonbiztosítások esetében (pl. lakásbiztosítás) a biztosítási adó a fizetendő biztosítási díj 10 százaléka, ugyanez casco biztosítás esetében 15 százalék. Kötelező felelősségbiztosítás esetében a baleseti adó mértékének megfelelően az adó mértéke továbbra is 30% lesz. Ez a teher mindenképpen nagyobb, mint az eddig megfizetett adók, így a biztosító társaságok nagy valószínűség szerint ennek egy részét vagy egészét az ügyfelekre fogják hárítani. Tehetik ezt az új szerződések esetében, ugyanis a jelenleg érvényben lévő biztosításoknál meg kell várniuk az esetleges díjemeléssel a szerződés évfordulóját.

A biztosítási adó – hasonlóan több európai országhoz képest – nem érinti a betegség- és életbiztosításokat.

 Biztosítási adó ellenére spórolhatunk?

 

Az elmúlt évek gyakorlatára és statisztikáira építve az elemzők szerint biztosan lesz olyan, hogy a bevezetésre kerülő biztosítási adó ellenére is olcsóbb biztosításra válthatunk. Az évek múltával egyre többen használják a különböző biztosítás kalkulátor programokat, hiszen ennek segítségével egyszerre több biztosító ajánlatait hasonlíthatják össze. A gyakorlat szerint a legtöbb ember már akkor is biztosítót vált, ha ezzel akár évi néhány ezer forintos megtakarítást érhet el. Fontos szempont lehet idén már az is, hogy az interneten keresztül kötött biztosítások díja akár 30 százalékkal is kevesebb lehet az egyéb módon kötött biztosításoknál.  Ennek megfelelően a biztosítási adó összegét tartalmazó díjakat is össze fogják tudni hasonlítani, a piaci árversenynek köszönhetően pedig így is előfordulhat, hogy a mostaninál is kedvezőbb díjat kalkulálnak majd.

 

Kapcsolódó hírek

Hír megosztása

About Author

netbiztosito

0 hozzászólás

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


+ 9 = 15

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>