Lakásbiztosítás — 2010. május 11.
Nem emelkedik a lakásbiztosítás díja a szélsőséges időjárás miatt

Az Aegon Magyarország szakértői jelentéséből egyértelműen kiderül, hogy a mostanában jellemzően sokasodó viharkárok miatt nem drágulnak a lakásbiztosítás díjai.

A globális felmelegedésnek köszönhetően egyre nagyobb veszélynek van kitéve otthonunk. A felmérésből az is kiderül, hogy a meteorológiai események okozzák a lakásokban keletkező károk 40 százalékát. Ezek ellen a természeti erők ellen pedig csak megfelelő lakásbiztosítás meglétével lehet felkészülni. A biztosítók egyre hatékonyabb működésének köszönhetően azonban – bár az idei viharok lokálisan nagyobb veszteségeket okoztak – nem drágulnak a lakásbiztosítás díjak. Az átlagosan 50 ezer Ft körüli kártérítési összegek mellett azért akadtak milliós nagyságrendű kifizetések is. A viharkárok mellett idén a jégverés okozta károkkal is meggyűlt az ügyfelek baja. Az Aegon statisztikái alapján a jégverés és hónyomás miatt bejelentett károk idén a tízszeresére nőttek a korábbi évek bejelentéseihez képest.

A szélsőséges időjárás az elmúlt néhány hétben sem kímélte otthonainkat. Az Aegon számításai alapján a teljes biztosítási piacot felölelő kárbejelentések száma meghaladhatja a kétezret, a kárkifizetések összege pedig a 200 millió forintot.

Elgondolkodtató, hogy ha valaki nem rendelkezik lakásbiztosítás szerződéssel, akkor ezekre az eseményekre megfelelően fel tud-e készülni. A biztosító társaságok termékpalettáját tekintve mindössze havonta néhány ezer forintért felkészültebbeknek érezhetjük magunkat egy-egy természeti szélsőséges vihar vagy jégverés, hónyomás esetére.

Kapcsolódó hírek

Hír megosztása

About Author

netbiztosito

0 hozzászólás

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


− 2 = 2

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>